– Egyes vélemények szerint a sejtek működését szabályozó, stimuláló, illetve gátló idegi impulzusokat alapvetően a pszichikai tényezők határozzák meg – ennek megfelelően utóbbiak meghatározó szerepet játszanak a különféle betegségek, így a rák kialakulásában is. Néhányan egyenesen azt tartják, hogy a rákos megbetegedések egyharmada tisztán pszichés eredetű. Egyetért ezzel?
– Ez szerintem nagyon erősen túlzó állítás. Egyébként annak idején én is ezt gondoltam – sok dologban azért merek határozottan véleményt nyilvánítani, mert korábban magam is azon az állásponton voltam, amit most cáfolok. Egyszer még egy szakkönyvbe is én írtam a pszichoonkológia fejezetet, és visszatekintve azt gondolom, heroikus próbálkozás volt részemről, hogy bebizonyítsam azt az állítást, miszerint a pszichés tényezők fontos szerepet játszanak a rák kialakulásában.
Más, tudományosan kevésbé szigorú vizsgálatok során általában megkérdezik a résztvevőket, hogy volt-e trauma az életükben, s ha igen a válasz, akkor azt mondják: tessék, itt a rák. Valójában ezek retrospektív vizsgálatok, és az emberek fejében már megvan a hit, hogy trauma idézi elő a betegséget, ezért hajlamosak visszamenőleg előbányászni valamilyen traumát mint kiváltó okot.
Ezek a vizsgálatok akkor lennének érdekesek, ha megnéznének olyanokat is, akik nem rákosak, holott volt az életükben trauma, és itt további problémák is felvetődnének, mert lehet például, hogy egy traumát megélt illetőnek most még nincs ugyan rákja, de majd valamikor lesz. Az is probléma, hogy ami egyik embernek stressz, az a másiknak nem, önmagában életeseményekből nem lehet a stressz mértékére következtetni.
Biztos, hogy a különféle pszichoterápiákkal – például a Simonton-terápiával, aminek én is nagy híve voltam – sok mindent el lehet érni. Volt egy híres első vizsgálat is mellrákos nőkkel – tulajdonképpen nem is az volt a cél, hogy meggyógyítsák őket, vagy meghosszabbítsák az életüket, hanem az, hogy a szorongásaikat csökkentsék.
Ennek érdekében létrehoztak egy olyan csoportot, ahol a relaxációt a hipnózissal kombinálták, és tíz év múlva kiderült, hogy ebben a csoportban kétszer olyan hosszú volt a túlélés. Ez megintcsak arról szól, hogy a szorongás, a depresszió rontja az immunaktivitást, tehát megrövidíti a túlélést, de szó nem volt arról, hogy meggyógyultak volna ezek a betegek.
– A paleo abból indul ki, hogy összeveti a természeti népeket és a nyugati társadalmat, és azt kérdezi, hogy előbbiben mért nincs rák, utóbbiban pedig miért olyan gyakori, hogy az emberek negyede ebben hal meg. A különbség nyilvánvalóan abból fakad, hogy elhagytuk az eredeti élőhelyünket. Míg az ötvenes évekig az emberek 80%-a élt vidéken és 20%-a városban, mára ez megfordult – nem Magyarországon, bár lehet, hogy már nálunk is ehhez közelít az arány. Ugyanakkor legalább 16 féle ráknak a legnagyobb rizikófaktora a D-vitamin-hiány. Teljesen egyértelműen bizonyítható például, hogy Amerikában a városban élőknek kétszer nagyobb a kockázata vastagbélrákra, mint a vidéken élőknek.
A D-vitamin, ami valójában hormon, immunrendszeri és sejtosztódást szabályozó hatásaira csak körülbelül 30 éve fókuszál a kutatás. Ez azt jelenti, hogy nagyjából három évtizede publikálták az első ilyen vizsgálatot, aztán minden évben egyre többet, de azért a mai napig sem köztudott, hogy rák szempontjából a legnagyobb kockázatot a D-vitamin-hiány jelenti.
